A szving újraszületése
NÉPSZABADSÁG, 1996. június 19.
"Dániel Annah és a harmincas évek szelleme"
Talán a legtehetségesebb fiatal magyar dzsesszénekesnő. Hangja bársonyosan puha, finoman érzéki és nőiesen meleg. Jóllehet, mindössze 24 éves, a budapesti klubok "közkedvelt veteránja", több száz koncerttel, egy kazettával és egy CD-lemezzel a háta mögött, no meg a jövő ígéretével a tarsolyában. Fellépésein a dzsessz élvonalába tartozó zenészekkel - Kőszegi Imre (dob), Gyárfás István (gitár), Hárs Viktor (bőgő), György Ákos (zongora) - kísérik. Dániel Annah (nevében a "h" mindig néma) szép lassan megérett a hírnévre.
- Négy évvel ezelőtt adtam első önálló, húsz számból álló estemet, és tulajdonképpen azóta is ezt a hagyományt követem - magyarázza a művésznő. - Mindezt egy viszonylag elhanyagolható idoszak előzte meg, amikor amatőr zenekarokban játszottam.
Kora ellenére, egy már történelminek számító stílust, a szvinget választotta, amelyik a harmincas-negyvenes években élte virágkorát.
- Ennek a választásnak érzelmi okai vannak. Egyszerűen ez tetszik. Talán azért, mert hihetetlenül energikusak, dallamosak és életteliek ezek a régen elfelejtett dalok. Amikor öt évvel ezelőtt meghallottam - igaz, csak kazettáról - Ella Fitzgeraldot énekelni, teljesen lenyűgözött. Korábban nem is tudtam, hogy ilyen melódiák léteznek, inkább csak népzenét hallgattam.
Kortárs dzsesszt sosem akart énekelni?
- Nem. A modern dzsessz túlzottan hangszeres. Hallgatni nagyon szeretem, csak magamat nem tudom elképzelni benne. Egy énekesnek nem áll jól, ha úgy kell "működnie", mint egy hangszernek. Igazán jól a szvinget lehet énekelni.
Első CD-lemezén - amelyik a Belvárosi Zenekiadó gondozásában Annah again - Swing Rhythm Revival címmel jó fél évvel ezelőtt jelent meg - a dalok meglehetősen vegyesek. Gershwin, Ellington és Irving Berlin mellett például egy John Coltrane-, sőt egy Lennon-McCartney-kompozíció is helyet kapott a korongon.
- Nekem nincsenek stílusbeli korlátjaim. Ami tetszik, azt a zenekarral átültetjük a mi műfajunkra, és a továbbiakban szerepel a repertoárunkban. Ezeket a dalokat egyébként mind én kutattam fel és válogattam ki. A legrégebbi (Wood: Somebody stole my gal-je) 1918-ból való, a legfrissebbet (Cigarette dreams) pedig 1985-ben írta egy akkori gimnazista, Veres Gábor, természetesen a negyvenes évek stílusában. Erre a lemezre szinte minden olyan kompozíciót rátettem, amelyik igazán közel áll hozzám, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz legközelebb alkalmam egy újabb CD-t megjelentetni.
A fiatalok mennyire vevők erre a stílusra?
- Mondhatom, hogy sok fiatal számára kedves ez a könnyebben emészthető dzsessz, és talán ezután esetleg a "keményebb dzsesszt" is könnyebben befogadják.
Hol lehet a legközelebb hallani?
- Heti rendszerességgel adok úgynevezett song-esteket a Long Jazz Club-ban, ahol a műsoron a negyvenes évek zenés filmjeinek betétdalai, sanzonok, musicalrészletek szerepelnek, de énekelek a Merlin Klubban és a Bárka Színpadon is.