Dániel Annah
STUDENT EXPRESSZ, 2002. szeptember 23.
A Mirákulumban adott estjének másnapján, az Astoria kávéház hangulatos helyiségében beszélgettünk a koncertről, a jazzről, meg a harmincas évekről
Student Expressz: Milyen a közönség összetétele a Mirákulumban?
- Mindenféle ember van, olyanok is, akik kimondottan a koncert miatt jönnek, és olyanok is, akik csak úgy betévednek. Ez nagyon klassz, mert így legalább megszeretik a jazzt.
SE: Mi lehet az oka, hogy a fiataloknak ennyire tetszik ez a stílus?
- Talán azért, mert ez egy fantasztikusan érzelemgazdag zene, aminek csodálatosan nagy dallamívei és és fezses ritmusa van.
SE: Pedig ez nem annyira gyors meg lúktető, mint a mostanában divatos zenék.
- Dehogynem! Legalábbis az a bizonyos régi jazz, tehát a negyvenes évek jazz-e, nagyon lendületes és sodró lendőletű.
SE: Van még olyan dal, amit el szeretett volna énekelni, de eddig még nem volt rá lehetősége?
- Olyan dalról még nem tudok, mert amit már megismertem, azt azonnal meg is csinálom.
SE: Az újabb zenéket általában honnan szerzi be?
- Én egy igazi "étervámpír" vagyok, szóval lelkesen hallgatoma rádiót, és ha bármilyen apró dallamfoszlányt meghallok, ezt továbbdúdolom és ha nincs szöveg hozzá, akkor azt is írok.
SE: Saját maga írja a szövegeket? Milyen nyleven?
- Angolul, hiszen a jazznek az angol a nyelve.
SE: A jazzen kívül más zenéket is szokott még hallgatni?
- Nagy kortárszene rajongó vagyok, s legutóbb Eötvös Péter Atlantisz című műve volt a legnagyobb élmény.
SE: Koncert közben sok lehetőség van improvizálásra, vagy nagyon kötöttek ezek a számok?
- Kisebb eltérésekkel mindig improvizálok a koncerteken, tehát nem hiszem, hogy egy szám valaha is pontosan ugyanúgy elhangzott volna. Bár ez egy régebbi jazz, ahol azért kötöttebbek a formák, tehát nem olyan szabad, mint például a free jazz.
SE: Miért pont a harmincas, negyvenes évek?
- Ez a kiindulópont, amiből tulajdonképpen a mai modern jazz táplálkozik. Ebben a korszakban volt a legtöbb ének és szöveg. Azóta az ének a háttérbe szorult és a hangszer része kapott több szerepet. Én nem is nagyon kedvelem a hangszerszerű éneklést, tehát amikor egy énekes azt próbálja elhitetni, hogy ő egy szaxofon, mert olyan dolgot akar ezzel megcsinálni, ami egy hangszernek áll jól és nem az emberi hangnak. Az általam előadott néhány szám például zenés filmek betétdala volt, amelyeket felhasználtak a különböző bigbandek és kisebb zenekarok is.
SE: A harmincas évekből a zenéken kívül a filmek is foglalkoztatják, vagy ebből a korszakból csak a zene érdekli?
- Hobbi szempontból foglalkoztat a filmművészet, nagyon sokat járok az Örökmozgóba, de nem a harmincas, negyvenes évek filmjei miatt. Azokban csak a kísérőzenék fontosak számomra, amik a mai jazz alapját képezik.
SE: Van olyan zenész, akivel szívesen játszana együtt?
- Ezen nem gondolkoztam még. Nagyon meg vagyok elégedvezenésztársaimmal, Köszegi Imrével, Hárs Viktorral, Gyárfás Istvánnal.
SE: A külföldiek között sincs?
- Akik lennének, azok már nem élnek. Oscar Pettersonnal például nagyon imádtam volna fellépni egyszer. Bár azt hiszem nem tudnék olyan zenekart mondani, hogy ki álljon a hátam mögött. Jó, mondjuk Count Basie felkérését nem utasítottam volna vissza...
SE: Külföldön voltak már fellépései?
- Voltam a pozsonyi jazz fesztiválon, de sajnos elég ritka az az eset, hogy egy énekest elhívjanak, hiszen a mai jazz kimondottan hangszeres zene.
SE: Ennyire háttérbe szorult az éneklés?
- Igen. De nem baj, én bárhol szjvesen fellépek, hiszen ugyanolyan jól érzem magam egy fesztiválon, mint a Mirákulumban. Érdekes, hogy ott két kalsszissal jobb a közönség - a fiatal meg az idősebb is - mint máshol. Kegszívesebben a jól bevált klubokban szeretek énekelni, mert ott mindent nagyon jól ismerek. Bár azért nagyon várom már az augusztus elejét, amikor a Diákszigeten énekelhetek.